2010. szeptember 6., hétfő
Se puszi, se pá.....:-(
Tavaly ilyenkor még erősen pityergett Lili az oviban, (én meg úton hazafelé)nehezen indultak a reggelek!! Sok minden változott egy év alatt: nincs már sírás, sőt ma reggel úgy otthagyott minket, hogy csak néztünk Balázzsal! :-)) Kérdeztem tőle, hogy -puszi nincs?? , de ő már csak bentről integetett vigyorogva. Már el is merültek a játékban. Jó ez így, tudom, de az út hazafelé megint pityergősre sikeredett. Egy kicsit.

2010. augusztus 29., vasárnap
Búcsú a nyártól, sok képpel
Gyorsan elszaladt a nyár. :-( Hűvösek a reggelek és az éjszakák, Lili pedig már több mint egy hete Középső csoportos!! Istenem, olyan sokat okosodott, nőtt, tanult egy év alatt. Eszébe sem jutott első nap sírni reggel az oviban, úgy ott hagyott az ágyneművel, zsákkal, és rohant be csoportba!!
Na, de nézzük mi is történt velünk augusztusban:
- a hónap elején megtartottuk Lili születésnapját. 28-án itthon négyesben. Készítettem neki egy lovas tortát, mert ez volt a kívánság,
és kapott egy Dorás játékot, ez volt a meglepetés:
Hétvégén tartottuk a családi bulit. Voltak ajándékok, újabb lovas torta, de a legjobban az tetszett neki, hogy mindenki eljött, és tele volt lufival a ház! Kapott képeslapokat is, és mondtam neki, hogy az egyikbe írja bele, hogy kik jöjjenek a buliba, ő meg nagy kurta betűkkel beleírta: APA, ANYA!! Imádom!

-A hétköznapok sem teltek unalmasan:
Lili le akart fényképezkedni az összes lovával:
Balázs pedig segített nekünk kifesteni a nappalit:
Augusztus közepén egy hosszú hétvégét töltöttünk Szilvásváradon. Egy házat béreltünk, mert családtagokkal mentünk, összesen 19-en voltunk. Nagyon jól éreztük magunkat, talán csak annyi volt a baj, hogy Balázs pont előtte néhány nappal kezdett el gyógyszert szedni, mert lázas volt, összeszedett egy torokgyulladást, így egy kicsit nyűgösebb volt, mint szokott lenni, de ahhoz képest, hogy idegen helyen, számára nem megszokott arcokkal volt körülvéve egész jól viselte.
Voltunk kirándulni, kis vonatoztunk, Lili nagyon szeretett volna dodzsemezni, így azt is kipróbálta, és természetesen nem maradhatott el a lovaglás sem:

Megkérdeztem tőle, hogy mi tetszett neki a legjobban a nyaralásban, és azt mondta, hogy az egész tök jó volt, jöjjünk máskor is!! :-))
Amikor hazajöttünk Lili nem sokat pihent, mert levittük Anyuékhoz Tiszakeszire nyaralni. Én nagyon féltem tőle, mert előtte néhány nappal még nem tudta eldönteni, hogy akar-e menni, vagy sem, de indulás előtt már közölte, hogy csak hagyjuk őt ott mamáéknál és jöjjünk haza!! :-O
3 napig úgy elvolt, hogy nem is említett minket, még a telefonhoz sem jött oda, egyedül Balázst emlegette esténként. :-)
A nyár utolsó hétvégéjén Szögligeten töltöttük a férjem nagymamájánál.Jó idő volt, csend és nyugalom 3 napig!!!

Vasárnap hazajöttünk, összekészítettük Lilinek az ovis dolgokat, kivasaltuk az ágyneműt, stb, és már vége is lett a nyárnak.....:-(
Közben Balázs is elmúlt már 15 hónapos. Olyan kis gazember lett belőle, megérdemel majd egy külön posztot......:-))

2010. július 28., szerda
Boldog születésnapot, Lili!!
Drága Lilink 4 éves lett!!
Hihetetlen, hogy volt ilyen pici is.
"Felsírtál, s könnycsepp hullt mennyből a földre,
a hónapok csendjét kis lényed megtörte.
Mamád, ki méhében néked otthont adott,
az élettől egy csodaszép kisleányt kapott.
Mint legdrágább kincsét, magához ölelt,
elfáradt, de ily szép terhet még nem viselt.
Testével érezte, ahogy kis szíved dobban,
s annyira szeretett, hogy nem lehet jobban.
Hálás tekintetét az égnek felemelte,
s legszebb gondolatit mind feléd terelte.
Arcod köré fonta két puha tenyerét,
s néked adta keble mindösszes kenyerét.
Sötét volt, csak a békés csend figyelt,
s léted minden kérdésre megfelelt.
Egyszerre lélegzett most anya és lánya,
s érezte, élte már nem volt hiába. "
(Bernát János)
Hihetetlen, hogy volt ilyen pici is.
"Felsírtál, s könnycsepp hullt mennyből a földre,a hónapok csendjét kis lényed megtörte.
Mamád, ki méhében néked otthont adott,
az élettől egy csodaszép kisleányt kapott.
Mint legdrágább kincsét, magához ölelt,
elfáradt, de ily szép terhet még nem viselt.
Testével érezte, ahogy kis szíved dobban,
s annyira szeretett, hogy nem lehet jobban.
Hálás tekintetét az égnek felemelte,
s legszebb gondolatit mind feléd terelte.
Arcod köré fonta két puha tenyerét,
s néked adta keble mindösszes kenyerét.
Sötét volt, csak a békés csend figyelt,
s léted minden kérdésre megfelelt.
Egyszerre lélegzett most anya és lánya,
s érezte, élte már nem volt hiába. "
(Bernát János)
2010. július 19., hétfő
Olvad a tükör!!!
Gondolom senkinek nem újdonság, hogy tombol a kánikula. A nagy melegben ki sem mozdulunk, esténként szoktunk elmenni a játszótérre.
A hétköznapok elég sablonosan telnek, de hétvégékre igyekszünk olyan programokat csinálni, amin az egész család együtt van, ha más nem akkor együtt megyünk játszótérre, sétálni.
Napközben Balázs már egész jól elfoglalja magát, mindig talál valami játékot. amivel rohangál, játszik. A fogzást eléggé megszenvedi, most legutóbb egyszerre bújt két foga, iszonyú nyűgös volt, semmi nem volt jó neki, mindenért sírt. Szerencsére már túl vagyunk rajta.
Lilivel sokkal nehezebb, mert ő elég látványosan tud unatkozni. Ha már semmi játékot nem talál magának akkor a tévé előtt fetreng a szőnyegen nagy unalmában. Próbálom lekötni, amikor Balázs alszik csak vele játszani. Egy héten 2-3 alkalommal délután átmegy anyósommal hozzájuk, ott nagyon szeret lenni. Naná, egész délután csak vele foglalkozik! Néha a lányokkal( unokatesóm és sógornőm, akik 17-18 évesek) elmegy a játszótérre, szóval azért van amikor csurran-cseppen egy kis változatosság, nem csak engem lát reggeltől estig.

Néha, ha már nagyon-nagyon unjuk a kánikulát, akkor elmegyünk Szögligetre Dédihez, akinél olyan szuper hűvös van, hogy éjszakára még takaró is kell, és van neki egy jó kis terasza, ahol lehet egy kicsit pancsolni is:

A múlt hétvégén volt Lilinek a névnapja, Nyíregyházán ünnepeltük a tesóméknál. Péntek este mentünk, vacsora után volt neki meglepi Dorás torta, ajándékok.
Szombaton elmentünk az állatkertbe. Szerencsére sikerült nyitásra odaérni, így nem kellett sorba állnunk sehol a nagy melegben. Nagyon szép lett a felújított vadaspark, gyönyörű az Ócenárium rész és a zöld piramis. Nem meglepő, hogy ennek ellenére mi a lovaknál töltöttük el a legtöbb időt, illetve a parasztháznál, ahol az udvaron a kis kecskék szabadon szaladgáltak, és lehetett őket simogatni:

Este még sétáltunk egy kicsit a belvárosban, vasárnap pedig indulás előtt még elmentünk játszóterezni is:

Most gőzerővel készülünk Lili születésnapjára, már nagyon várja! Csak a szűk családdal ünnepeljük, de ígértem neki egy szép tortát, meg természetesen igazi party hangulatot!!
További kellemes, hűs nyarat mindenkinek!!

2010. június 14., hétfő
Szünet
Elkezdtük a nyári szünetet. Lili most egy darabig nem megy oviba. Az óvónők is elkezdik a szabadságolásokat, összevonják a csoportokat, így ő sem nagyon ragaszkodott ahhoz, hogy menjen.
Május végén volt az oviban a ballagás/évzáró. Nagyon édesek voltak a kicsik: amikor táncoltak, verset mondtak, akkor nagyon koncentráltak, de egyébként még végig nevetgélték a műsort.
Hatalmas tortát kaptak,
gyereknap alkalmából pedig az ovi nevével ellátott pólót és baseball sapkát.
Az utolsó napon bábelőadáson voltak a Diósgyőri várban. Jó kis évzáró program volt, nagyon tetszett Lilinek, a hatalmas busz meg főleg amivel mentek!
Gyereknapon elmentünk egy kicsit csavarogni. Polgáron voltak különböző műsorok, ugrálóvár, koncert, és mesehősökkel is lehetett találkozni.
Lili élvezte, bár először kicsit bátortalan volt, Balázs azért még bealudt a végén.
Azt hittem a Halász Judit koncertet nem fogja szeretni Lili, de nagyon tetszettek neki a dalok, azóta is nézzük naponta a Csiribiri dvd-t. Néhány dal az oviból ismerős volt neki, azoknak külön örült. Én is, mert olyanokat énekelt, amikről azt sem tudtam, hogy ismeri!!
Az első napsütéses hétvégén elmentünk Tiszakeszibe. Szerencsére azon a két napon pont nem szakadt az eső, így tudtunk kint főzőcskézni, meg játszani az udvaron. A keresztszüleimnél előkerült a pincéből egy nagy doboz régi játék, Lili egész délután és este azokkal játszott, Bazsa meg jól kihasználta, hogy ennyien vannak körülötte , és kézről kézre járt:

Megpróbálok 1-2 videót is csatolni, remélem sikerül.
Bazsa ebéd:
Bazsa tánc(mostanában akárhányszor csak zenét hall, rögtön táncolni kezd):
Ezekből is látszik, hogy napjaink nem telnek unalmasan, a mindennapi rutinok mellett. Játszanak, esznek, isznak,alszanak .Szerencsére az alvással nincs gond, mindketten végigalusszák az éjszakát, és végre Lili is a saját ágyában!!
Mióta az új szobájukban kell aludni egyszer jött át csak hajnalban hozzánk.
Tavaly amikor megvettük neki a biciklit, tanulás közben elesett. Azóta hallani sem akart biciklizésről, az új járgány egy évet pihent a pincében. Most egyszer csak meggondolta magát, hogy ő biciklizni akar. Lementünk, és első nap megtanult kerekezni. Persze még csak négy keréken, de nem is ajánlottuk még fel neki, hogy gyakoroljon két keréken, úgyis sokat esne, így legalább örömmel teker:
Balázs fiú létére egy kicsit(?) hisztis mostanság: ha valamit kinéz magának, és nem kapja meg, úgy üvölt, hogy rossz hallgatni. gondolom már nincs messze amikor földhöz is vágja majd magát! :-O
Nagyon szépen megtanult járni, és néhány napja elkezdett szavakat is mondani: Apppa, baba, ajja (ez lennék én), tátá, na és persze a maga kis nyelvén hosszú percekig képes dumálni.
Imád játszóterezni, de főleg homokozni:

Mesét nézni pedig igazi pasi módjára tud:

2010. május 18., kedd
Itt vagyunk, ragyogunk!!!!!
Bizony, nem tűntünk el teljesen, csak valahogy az írásra nem maradt soha idő mostanában. Mindenkit olvastunk becsülettel, csak magunkhoz voltunk hűtlenek.
Hol is kezdjem??? Április utolsó hétvégéje természetesen Balázsról szólt: születésnap, keresztelő.Pénteken megérkeztek a húgomék, hiszen mint leendő keresztszülőknek, nekik is részt kellett venni este egy kis beszélgetésen a templomban. Miután hazaértünk Imi egy kis tortával lepte meg Balázst, aki nagyon élvezte, hogy azt csinálhatott vele amit akart! :-)) Még a csokis talpú kis autót is végig tolta a szőnyegen! :-O
Szombaton délelőtt Lilivel és a tesómmal tartottunk egy csajos délelőttöt: vásárolgattunk, plázáztunk, csavarogtunk a városban. Utána hazamentünk a fiúkhoz és együtt kimentünk apósomék telkére egy kis szalonna sütésre, olyan szépen sütött a nap, hogy egészen estig maradtunk.

Vasárnap volt a keresztelő. Szerencsére Balázs is elég jól tűrte a várakozást, bár a mise alatt legtöbbször kint sétáltak az udvaron, pityergés is csak azután volt, miután rácsorgatták a vizet:

Mivel úgy gondoltam, hogy itthon úgysem férne el kényelmesen 13 ember, meg nem is akartam az egész hétvégét a konyhába tölteni, így a keresztelő után elmentünk egy étterembe megebédelni. Kényelmesen elfértünk, finomakat ettünk, és itthon sem jöttem volna ki sokkal olcsóbban. Balázs ismét kapott egy tortát, amit el is tüntettünk még ott az étteremben:

Ebéd után hazamentünk, sütiztünk, beszélgettünk.

A hétvégét követően hétfőn mennünk kellett a kórházba, az utolsó kontrollra a koraszülött ambulanciára. Liliéknek pont szünnap volt az oviban, így őt is vittük magunkkal. Szegény nagyon nehezen viselte a várakozásokat, Bazsa meg legalább egy órácskát tudott aludni. Voltunk uh-on is, szerencsére nem találtak semmi elváltozást. Az ambulancián megmérték Balázst: 11960 gr, és 84 cm! :-O Negyed 1-re értünk haza, reggel 3/4 nyolctól!!
Ezután nyugis hét következett, egészen péntekig. Mivel eddig a miénk volt a nagyobb szoba, a gyerkőcöké pedig a kisebb úgy gondoltuk, hogy időszerű megcserélni. A két szobából mindent átpakoltunk a harmadikba, szuperül elfértünk!! ;-) Levakartuk a régi tapétát, laminált padlókat raktunk le, a gyerkőcök szobájában minden falat más színűre festettünk. Csütörtökön felmentünk az Ikeába, ott vásároltunk nekik ágyakat, játéktárolókat,asztalt székekkel, függönyt, stb. Lili nagyon elégedett az eredménnyel, mindenkinek mutogatja az új szobájukat, a legapróbb részletekig. És végre a saját ágyában alszik egész éjszaka!!!!
Pénteken anyák napja volt az óvodában. Ha nem bőgtem volna végig akkor tudnék is írni a részletekről, de inkább képek:

Édesek, aranyosak voltak!!!
Hétvégén pihi volt, és pakolás a szobákban.
Hétfőn kirándulni voltunk az ovis csoporttal. A fiúk itthon maradtak, én mentem Lilivel. Varbó közelében van egy erdei iskola, ott voltunk. Busszal mentünk, délelőtt volt egy kis túra, kaptunk ebédet majd utána kint játszhattak az udvaron. Lili nagyon jól érezte magát. Vitt magával egy nagyítót is, és mint a kis természetbúvárok, mindent megvizsgált az erdőben. Jó kis nap volt.

Hát, most egy szusszra ennyi, azt hiszem minden fontosat leírtam amit szerettem volna.
Sajnos néhány napja beárnyékolja mindennapjainkat az eső, biztosan hallottátok, hogy Miskolcon milyen nagy a víz. Szerencsére minket elkerül, nem azon a környéken lakunk, de borzasztó látni, hallani, hogy mi történik itt a környező falvakban!! Legyen már jó idő!!!!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)