2009. október 21., szerda

Itt van az ősz itt van újra - 2009.09.03

..velünk pedig annyi minden történt!
A múltkor arról írtam mennyit jártunk a kórházban. Nos, most a múlt héten "csak" Lilivel voltunk az ortopédián. A lábfejét még mindig befelé tartja, így újra írtak fel neki gyógycipőt. Elmentünk, kiválasztotta ami tetszik neki, és akkor jött a meglepi. Amikor februárban csináltattuk neki 1900.- kellett fizetni érte Mostanra elvették róla a támogatást, így ugyanaz a szandi fél évvel később már 9998.-Ez van....
Balázstól sikerült pisát nyerni, ami szerencsére negatív lett.

Augusztusban néhány napot Szögligeten töltöttünk. Azt hittem rázósabb lesz, de szerencsére Balázs is remekül alkalmazkodott a változáshoz. Könnyű volt neki: csend, nyugalom, és valaki mindig szórakoztatta. Hatalmasakat aludt napközben, és az éjszakákat is úgy átaludta, hogy egyszer sem kellett hozzá felkelni.
Lili már nagyon otthonosan mozgott a terepen, és iszonyúan élvezte az ott töltött napokat. Annyira, hogy esténként még azt sem értette, miért kell bemenni lefeküdni, ha egysze nyaralunk. Persze estére ő is mindig jól elfáradt, így neki sem volt gond az alvással. Illetve csak azzal, hogy délben egyszerűen nem tudtuk bekönyörögni, hogy pihenjen egy kicsit.

A szeptember újabb változást hozott Lili életébe: elkezdtük az óvodát. Készültünk rá, a nyáron voltunk is bent néhányszor az udvaron játszani, és ő is nagyon várta.
Az első nap még simán elbúcsúztunk, napközben volt egy kis pityergés, de még ebéd előtt elhoztam. Reggel mikor otthagytam, és kiléptem az óvoda kapuján legszívesebb bőgtem volna egy nagyot. Hihetetlen milyen nagy lányom van már!! Ovis lett!!! 3 évig szinte éjjel-nappal együtt voltunk, és most mások vigyáznak rá, mások játszanak vele. Elég üres nélküle a lakás.A beszokás kicsit döcögősen indul, bár ma már a harmadik napon azt mondták az óvónők, hogy keveset pityergett, és evett is, mert az első két nap szinte semmit nem fogadott el. Reméljük, hogy minden nap egyre könnyebben veszi az akadályokat, és ő is vidám kis ovis lesz. Az első nap egy kicsit tovább maradhattam reggel, és láttam, hogy az óvónők nagyon profin kezelik a reggeli hisztiket, és mind a kettő illetve a dadus is nagyon aranyos.

Balázs közben egyre csak nő, ügyesedik. Már elmúlt négy hónapos, néhányszor már hasra is sikerült neki fordulni. Ügyesen fog, szép egyenesen tartja magát az etetőszékben, és állandóan vigyorog!!!Szerencsére nagyon keveset sír, jókedvű baba, az éjszakákat végigalussza, szóval egyelőre angyal funkcióban üzemel!!

Ünnepek és orvosok.. - 2009.08.11

úlius közepétől kezdve Lilit ünnepeltük. Mivel a névnapja és a születésnapja között szinte csak két hét különbség van, így mindig próbáljuk neki mindkét napot emlékezetessé tenni.
A lómánia még mindig a toppon van, így névnapjára egy lovas Duplot vettünk neki. Reggel adtuk oda neki, és szinte egész nap azzal játszottunk. A másik kívánsága egy rózsaszín torta volt, így azt is elkészítettem neki. Nagyon örült!
A nagyiktól pénzt kapott, így másnap elmentünk és vásároltunk néhány ruhadarabot, már az ovira készülve. Ennek is örült, de annak jobban, hogy bemehetett a játszóházba játszani.Szerencsére nem sok gyerek volt, így mindent meg tudott nézni, ki tudott próbálni amit akart. Amikor hazamentünk felvágtuk a tortáját is.

Gondolom ő is érezte, hogy a szülinapja nagyobb durranás lesz, így ő is jobban készült rá. Napokkal előtte már tervezgetett, lufikat kellett fújni, stb.
A buli vasárnap volt, ahová meghívtunk minden közeli rokont. Szombaton megérkeztek a húgomék, akik elvitték egy kicsit kirándulni a Vadasparkba. Nagyon tetszett neki,és jól is érezte magát, szeret a tesómékkal lenni. Én addig készültem a másnapra, készítettem elő a sütiket, husikat. Este kapott egy társasjátékot ajándékba, azzal még elég sokáig játszottunk.
Vasárnap még pizsiben segített fújni a lufikat és díszíteni a lakást. Délelőtt a tesóm segítségével elkészítettük az ételeket, sütiket. Ebédre voltak a vendégek hivatalosak, így egy órától folyamatosan érkeztek a nagyszülők, rokonok. Sok ajándékot kapott, de a legjobban annak örült, hogy ennyi ember eljött őt ünnepelni!! Nem is akarta őket hazaengedni, és a dekorációkat is csak néhány napja szedtük le. Jó kis nap volt!!!

Lili szülinapja után másnap a kórházban volt jelenésünk... Mivel Balázs néhány napot a koraszülött osztályon töltött, így egyéves koráig negyedévente kontrollra kell járnunk vele.
A napot az ultrahangban kezdtük, ahol a tömeghez képest elég hamar végeztünk. Onnan mentünk a koraszülött ambulanciára. Amikor a doktornő meglátta Balázst azt hitte féléves kontrollra jöttünk.7500 gr, és 66 cm! Sajnos az uh-lelet nem lett teljesen negatív, így 3 hónap múlva kontroll, és szintén uh. is lesz. Az itthoni gyerekorvosunk megnyugtatott, hogy ne aggódjak, semmi olyat nem ír le az ultrahang, ami aggódásra adna okot. A leírás szerint az egyik oldalon a pyelon 7x8 mm-es, de ezt általában olyan dolog amit kinőnek a gyerkőcök.
A hét elején ismét a kórházba volt dolgunk, most a kötelező csípőszűrésre mentünk. Itt is találtak egy kis eltérést, így féléves koráig terpeszbetétes nadrágot kell hordania. Voltunk sebészeten is, mert úgy tünt, hogy le van tapadva a nyelvfék a szájában, de szerencsére ott nem csináltak vele semmit, nem kellett felvágni neki!!
A hónapban még Lilivel is menni kell az ortopédiára a lábfejével kontrollra.Még mindig eléggé befelé tartja a bokáját, így a gyógycipő biztosan kell neki továbbbra is hordani.
Utána egy darabig remélem semmi, csak Bazsának kell havonta vizelet vinni a l

Nem elveszve.. - 2009.06.11

Kicsit elmaradtam a blogozással az elmúlt hónapban. Megvagyunk, jól vagyunk, csak éppen krónikus idő ill-alváshiányban szenvedek. Nem panaszkodom, mert Balázs igazán jó alvó, de még egyszer ébred éjszaka kajcsizni, és reggeli után sem mindig alszik vissza, ami eléggé megnyújtja a napunkat. Napközben mondjuk elég szakaszosan alszik, de szerintem ez köszönhető annak is, hogy Lili elég sokszor szalad oda hozzá puszit adni. Na, meg egész nap ő sem ülhet csendben itthon. Na, de majd beáll a rend, ha Lili ovis lesz. Igen, szeptembertől kezdjük ovit. Már nagyon várja, amit el is hiszek. Keveset tudok vele foglalkozni, játszani, nem igazán köti le az itthon-lét. Néha olyan látványosan unatkozik, hogy rossz nézni!!
A tesók imádják egymást. Lili valamelyik reggel is ébredés után kiszaladt Bazsához , nyomott egy hatalmas puszit az arcára, és közölte, hogy ő úgy szereti a tesóját!! Balázs meg csak vigyorog, ahányszor csak szól hozzá Lili. Van amikor egyszer-kétszer erősebben fogja meg Lili a testvére kezét, vagy lábát, de soha nem haragból vagy rosszindulatból, szerintem még nem igazán tudja a kettőjük közötti erőkülönbséget felmérni. De Balázs tűr, néha eltörik ugyan a mécses, de gyorsan vigasztalható.

Bazsa egyébként egy nagy vigyori-gép, ha szólnak hozzá mindig mosolyog, csak akkor vigasztalhatatlan, hogyha éhes. Akkor viszont nincs időhúzás, jópofizás, enni kell!!
Nagyon gyorsan nő, már a 68-as ruhákból is a nagyobb méreteket nyúzzuk, tegnap este mértük, 6900 gr volt fürdés előtt. Már megkapta az első kötelező szuriját, hősként viselte. Lassan jön a következő. Már ügyesen tartja magát felkönyökölve, és ha a hátán fekszik már próbálja a kezével ütögetni a lelógó játékokat.

Lili olyan sokat okosodott, ügyesedett az elmúlt hónapokban, igazi nagylány lett. Próbál teljesen önállósodni. A wc használathoz legtöbbször már nem kell neki segítség, és öltözködésben is csak a pólónál kell neki segíteni.Mostanában újra szereti, hogyha olvasunk neki ( Igen, még mindig Annapeti a no.1) elalvás előtt, és már a saját ágyában alszik el!! Ha felébred utána átjön hozzánk, de legalább ott alszik el, és nem csak fél órára!!
Nagyon sokat segít a konyhában, ha sütök valamit akkor ő azt végig asszisztálja, de ebédnél is ő szokta szedni a levest mindenkinek. Jól érzi magát a konyhában!
Hiszti az még mindig van, igaz már most nem mondja mindenre, hogy "nem", de ha valami nem úgy van ahogy ő akarja, akkor rögtön elkezd sírni, vagy legalábbis úgy csinál mintha sírna. Sajnos hiába mondom neki el minden este, hogy a szomszéd szobában vagyok, csak szóljon, akárhányszor felébred rögtön elkezd pityeregni, és én erre ébredek. Remélem ezen hamarosan túl leszünk, mert elég rossz ez a sok pityergés.
A nyáron már töltött nélkülünk egy hétvégét Szögligeten. Hatalmas, árnyékos udvar, jó levegő, eszébe sem jutottunk. Telefonon egyszer sem beszélt velünk, mert mindig más dolga volt.
Még mindig tart nála a ló-imádat. El sem tudom mondani mennyit halmoztunk már fel itthon, de mindig más az éppen aktuális kedvenc.

Most ennyi, majd próbálok gyakrabban is hírt adni magunkról.

Játék határok nélkül. - 2009.05.27

Akár így is jellemezhetném a mindennapjainkat. Balázs elmúlt egy hónapos, és Lili továbbra is imádja, szeretgeti, segít a pelenkázásban, fürdetésben.Ez nagyon jó. Kicsit féltékeny, amit szerencsére nem a testvérén vezet le, hanem a mi idegeinket borzolja azzal, hogy próbálja feszegetni a türelmünk határvonalait. Ez nem jó. És nagyon nehéz. Azt nem mondom, hogy egész nap ilyen, de este, főleg ha már fáradt akkor gyakran sikerül mindkettőnket kiborítania. Kérdéseinkre/kéréseinkre csak nemmel válaszol, ha valami nem tetszik neki rögtön elkezd sírni, de úgy mintha legalábbis agyonütöttük volna. Így persze Balázst is nehezebb altatni. Ha tévét néz, akkor azt csakis 5 cm-es távolságról tudja, és kb. 1000x kell szólni neki, és akkor sem mozdul.Közel a határ.
Reméljük sikerül neki minél hamarabb feldolgozni a változásokat, mert egyébként okos, nagylány. Úgy leszokott a cumiról, hogy azóta sem kérte.( A projectet köszönjük Edináéknak) Kidobta a kukába, és csak egy alvótársat kért helyette, hogy legyen mit ölelgetnie. Vettünk is neki, azóta már kb. 2x aludt is vele!! Sebaj!!
Szépen rajzol, olyan választékosan beszél, hogy néha magam is meglepődöm rajta.
Igyekszünk neki sok olyan programot találni, ami leköti, és ahol csak vele foglalkozunk, néha kettesben megyünk vele vásárolni, nehogy azt érezze, hogy ő most esetleg háttérbe szorult.

Balázs továbbra is angyal funkcióban üzemel. Eszik, alszik, nézelődik, és csak akkor sír hogyha éhes!!! Igaz, akkor vigasztalhatatlan! Éjszaka 1x-2x szokott ébredni, szerencsére csak eszik, büfizik és alszik tovább. Volt 2-3 nap amikor fájt a pocakja, de most ez is megszünt pár napja.

Sajnos a jó világ, amíg Imi itthon volt csak két hétig tartott.Azóta próbálgatjuk kialakítgatni a mindennapjainkat, kisebb-nagyobb sikerrel. Néha nagyon elfáradok már délre, néha jól jön ki a lépés,és akkor van hogy 15 percet is tudok tévézni belealvás nélkül!! De nem panaszkodom, mert tényleg két angyallal vagyok itthon nap mint nap!! És ez NAGYON JÓ!!!!


Minden olyan, mint valami:
Lilinek van most egy új szokása: a neveket hasonlítgatja más szavakhoz.Néha nagyon vicces dolgok sülnek ki belőle:
* A Mami az olyan mint a Many (a mammut a Jégkorszakból), csak Mami!!! -Remélem csak a hangzásra gondolt!!

*A leendő sógoromat Lalónak becézzük. Lili szerint: A Laló olyan mint a ló, csak Laló!! ( Még mindig tombol nála a ló-mánia)

*A tej olyan mint az Infacol (Bazsi gyógyszere), csak tej!!!