2011. február 1., kedd

Januári képek

Gyorsan eltelt az év első hónapja. Szerencsére betegség nélkül, kisebb orrfolyással megúsztuk. Lili még véletlenül sem szeretne kimaradni az oviból, jár korizni,úszni is. Mind a kettőt nagyon élvezi.
Balázs igazi pasi. Hisztizik, csapkod amikor valami nem úgy van ahogy ő szeretné. A fennmaradó időben egyébként angyal.

Néhány pillanatkép januárból: 







A múlt héten tartottunk a szüleimnél egy kis előrehozott névnapot Balázsnak:





2011. január 13., csütörtök

Megkésve a karácsonyról



Először is mindenkinek kívánunk nagyon boldog új évet! Bort, búzát, békességet, de mindenekelőtt egészséget, hiszen az a legfontosabb!

A karácsonyunk meglehetősen nyugodtan telt. Sütiket megcsináltam időben, az ünnepi ételekhez is igyekeztem a lehető legtöbb dolgot előkészíteni, így már 24-én is szinte egész nap együtt tudtunk játszani.
Reggel ébredésre már itt volt nekik a fa és az ajándékok. Lili teljesen elvarázsolódott tőle, Balázst még annyira nem hatotta meg.
A legnagyobb siker Lilinél a tortakészítő szett volt, Balázsnak meg 5 percig minden tetszett. :-)) Nagyon sok-sok ajándék gyűlt össze, így jutott néhány "apróság" 25. és 26-án reggelre is a fa alá. Balázs nem nagyon értékelte a nagy felhajtást, délutánra már mindig besokallt, és kicsit nyűgösebb volt az átlagnál. neki még kicsit sok(k) volt ez az egész karácsonyosdi. Lili már igazán élvezte az ünnepet, tetszett neki a fa, és rettentően boldog volt, hogy mindent megkapott amit kért a Jézuskától! :-)
Karácsony első napján anyósoméknál voltunk, második napon pedig Anyuéknál. Mindenhol ajándék hegyek várták őket, felsorolni sem tudnám, hogy miket kaptak. Lili két napig még ott maradt Tiszakesziben "telelni". Ott voltak a hugomék is, így volt akiket nyüstölhetett, nyúzhatott. Nagyon jól érezte magát, még hó is volt, így sokat lehetett kint a jó levegőn is.  
                                                 

 A két ünnep közötti napok nyugisan teltek, négyesben voltunk itthon. Az új játékokat nyüstöltük, Balázs pedig minden egyes nap egyre bátrabban ütögette egymáshoz a karácsonyfán a díszeket! :-O

A szilveszter is csendesen telt, családi körben. Mivel Lilit sikerült rábeszélni egy kis délutáni alvásra , így megígértük neki, hogy  éjszaka addig maradhat ébren amíg nem fárad el. Fél kettőkor úgy kellett bekönyörögni az ágyba!!! Bazsa is jól kihúzta, negyed 11-kor még az asztal alatt autózott.

3-án reggel nekem már kifejezett jó volt visszarázódni a hétköznapokba, és már Lili is nagyon várta az ovit. 

2010. december 23., csütörtök

Karácsony

Mindenkinek békés, boldog karácsonyt kívánunk!!

2010. december 8., szerda

Csak csajok

Amikor Balázs nagyobb lett, egyre több figyelmet igényelt, és sokszor volt úgy, hogy azt éreztem Lili emiatt egy kicsit háttérbe szorul. Főleg akkor volt rossz érzésem amikor hazajött oviból, és még utána sem tudtunk együtt játszani, pedig láttam rajta hogy igényelné. Egy ilyen nap után kitaláltam, hogy aludjunk együtt csak ketten a nappaliban. Nagyon tetszett neki az ötlet, és olyan boldogan hozta az ágyneműjét. Ez már jó régen történt, azóta is minden hétfő csak a miénk. 
Megnézünk együtt egy mesét, sutyorgunk, összebújunk, amikor elalszik én még megnézem (vagy legalábbis megpróbálom megnézni) a kedvenc sorozatomat. :-)
Azóta ha már látja az NCIS bemutatót a tévében tudja, hogy csajos esténk lesz!! 
Szuper esték! Imádom őket.

2010. december 3., péntek

Mézeskalácsok

Elkészültek az idei karácsony első mézeskalácsai.
Írókázásban még van mit gyakorolnom, de most a közös sütizés volt a lényeg.
Íme a remekművek:


Természetesen Lili is elkészítette saját kis mézeskalácsait (zömmel természetesen lovacskákat szaggatott :-), sőt még az írókázást is gyakorolta:

2010. november 17., szerda

Kis pingvinem

Lili tanul korcsolyázni. Az oviból szokták vinni őket egy héten 1x. Most hétfőn volt a második alkalommal. Az első héten még egy szék mellett totyogott a pályán. Sokszor elesett, megcsúszott, de szerencsére ez sem szegte kedvét. Azt hittem a jég közelébe sem akar menni többet, de olyan jó kedvvel mesélt a korizásról, nagyon jól érezte magát.Most a héten már csak néhány percig ment a szék mellett utána azzal próbálkozott, hogy minél többször menjen egyedül. Esett, kelt, és csak vigyorgott. Amikor kijöttek azt mondta : -Olyan jó volt hogy még egy kicsit vissza is mennék!!
Remélem a kezdeti lelkesedés kitart nála egész évben!! :-))

A kori mellett még úszni is szeretett volna, így szintén az oviból oda is jár egy héten 1x. Inkább gyógyúszás, mint úszás oktatás, de ha már szerez egy kis vízbiztonságot, és nem fog úgy félni a víz közelében mint én, már annak is örülni fogok.
Helyes, édes, bátor volt ott is, bár szerintem a víztől kicsit jobban fél mint a jégtől, de oda is szívesen megy minden alkalommal:

A sportok mellett még hittanra jár. Egy kedves kis nénike tartja nekik a csoportban. Ő mesél minden alkalommal egy történetet, a gyerkőcök meg közben színeznek, rajzolgatnak.

Kérdeztem tőle valamelyik nap:
-Mi leszel, hogyha nagy leszel? Úszóbajnok vagy korcsolyabajnok??
Erre Lili:
-Mind a kettő, meg még hittanbajnok is!!!

2010. november 10., szerda

Balázs 18 hónapos (volt két hete)

Gyorsan elmúlt ez a 18 hónap, alig volt pici baba, néha már kész férfi! Főleg amikor csapkod, meg hisztizik!! :-)) Akaratos, kiabálós, teljesen más személyiség mint Lili. Néha meg is lepődöm, hogy lehet ennyire különböző két testvér. Elég hirtelen természetű, séta közben pl. 1 másodperc alatt változik angyalból toporzékoló kisördöggé!!
Olvasgattam a babaszobán, hogy miket "illik" már ilyenkor tudni. Ezek alapján Balázs:
-ügyesen lépcsőzik, legtöbbször már a kezét sem kell fogni
-állandóan firkálgatna, előszeretettel teszi ezt a falon is :-O
-még elég kevés szót használ, saját nyelvén viszont folyamatosan szövegel.
-egyedül mos fogat (rágja a fogkefét)
-építőkockákkal egyre ügyesebben bánik
-labdát már eldobja
-hasonlóságokat fedez fel dolgok között. ( a Verdákat bárhol, bármikor bármilyen körülmények között felismeri, még a legkisebb képeken is)
-sokszor segít, elpakolni, kidobni a szemetet, stb
-nagyon ügyesen táncol
-néhány testrészét már kérdésre megmutatja
-étvágya kitűnő
-nagyon szeret könyveket, újságokat nézegetni (főleg Thomas és Verdák tartalmút)
-naponta már csak 1x alszik, elég régóta
-ha éppen nem jön foga, akkor az éjszakát végigalussza
-könnyen elalszik
-öltözni utál, így egy kis hajlandóságot sem mutat arra, hogy egyedül csinálja
-Lilit nagyon szereti, és egyre többször fordul elő, hogy már együtt is játszanak. Főleg az autózás és a Duplózás megy nagyon együtt
-nagyon apás, ha együtt megyünk pl. vásárolni még a bevásárló kocsit sem tolhatom én, csak az apja
-98-as ruhákat hord, kb. 94 cm, és 14 kg.
-imádnivaló, bújós gazember!! :-))