skip to main |
skip to sidebar
Az elmúlt hétvégét Hajdúszoboszlón töltöttük, pihentünk egy kicsit. Igyekeztünk olyan helyet választani, ahol a gyerekek is jól érzik magukat, és azt hiszem sikerült is. Pénteken délután érkeztünk Hajdúszoboszlóra, előtte még egy kicsit csavarogtunk Debrecenben. Lili tetszését rögtön elnyerte a hely, amikor meglátta a gyerekmedencét és a játszószobát. :-)) Mi is meg voltunk elégedve a szobánkkal, Lilinek is volt külön ágya, és Balázsnak is tettek be egy kiságyat. Mivel Balázs elég fáradt volt, így én maradtam vele a szobában, Liliék meg mentek kipróbálni a medencét: 
Amikor feljöttek Balázs még aludt, így egy kis közös szieszta után birtokba vettük a játszószobát. Itt még én magam is meglepődtem, mert olyan nagy helyiség volt, mint egy jó nagy ovis csoport. Mindenféle játékkal fel volt szerelve, talált magának Balázs és Lili is megfelelőt. És mindenből volt legalább 2 darab, így még veszekedni sem tudtak!!
Itt Balázs éppen felefedezi a Verdás lámpát:

Vacsorázni már jó fáradtan mentünk. Az étteremnek volt egy kisebb elkülönített része, ahol a kisgyerekes családok nyugodt szívvel étkezhettek: nem zavartunk senkit, a gyerekeknek voltak kis asztalok, etetőszékek, színes evőeszközök, a falak mesehősökkel feldíszítve, stb. Mivel a városban éppen Bioétel és borfesztivál zajlott este sétáltunk még egy kicsit. Az utcák tele voltak árusokkal, lehetett jókat enni, inni, volt ugrálóvár, szóval rengeteg hely a pénz elköltésére! Este mese, majd utána 2 perc múlva ki is dőlt mindenki!! Szombaton jó sokáig aludtunk, majdnem 9 óra volt mire mind a négyen magunkhoz tértünk! :-))
Reggeli után ismét játszóház, majd séta a városban. Amíg Balázs aludt Liliék mentek pancsolni. Délután Bazsát is levittük a medencébe, de azért ő nem élvezte annyira. Elüldögélt az apja ölében, de nem pancsolt mint itthon:
Délután mentünk egy kört a városnéző kis vonattal, majd jól bevacsoráztunk az étteremben. Utána még egy kis levezető játszóház a gyerekeknek és mentünk aludni. Vasárnap reggel Lili még akart egy kicsit pancsolni, így amíg én pakolásztam Balázzsal, addig ők fürödtek. Reggeli után bepakoltunk mindent és még indulás előtt bementünk játszani is egy fél órára.
Kellemes 2 nap volt, és bár az idő nem volt 100%-os, tökéletesen ki tudtunk kapcsolódni, és a gyerkők sem unatkoztak.Egy év múlva talán, hogyha Bazsa is nagyobb lesz még jobban tudunk majd pihenni, nem leszünk ennyire időhöz kötve az alvások, evések miatt.
Hazafelé még Tiszakeszi felé vettük az irányt, meglátogattuk mamáékat, dédiket, és a húgomékkal is találkoztunk. Szép idő volt, így még lehetett egy kicsit homokozni is Verával és Mamával:
Tavaly ilyenkor még erősen pityergett Lili az oviban, (én meg úton hazafelé)nehezen indultak a reggelek!! Sok minden változott egy év alatt: nincs már sírás, sőt ma reggel úgy otthagyott minket, hogy csak néztünk Balázzsal! :-)) Kérdeztem tőle, hogy -puszi nincs?? , de ő már csak bentről integetett vigyorogva. Már el is merültek a játékban. Jó ez így, tudom, de az út hazafelé megint pityergősre sikeredett. Egy kicsit.
Gyorsan elszaladt a nyár. :-( Hűvösek a reggelek és az éjszakák, Lili pedig már több mint egy hete Középső csoportos!! Istenem, olyan sokat okosodott, nőtt, tanult egy év alatt. Eszébe sem jutott első nap sírni reggel az oviban, úgy ott hagyott az ágyneművel, zsákkal, és rohant be csoportba!!Na, de nézzük mi is történt velünk augusztusban:- a hónap elején megtartottuk Lili születésnapját. 28-án itthon négyesben. Készítettem neki egy lovas tortát, mert ez volt a kívánság,
és kapott egy Dorás játékot, ez volt a meglepetés:
Hétvégén tartottuk a családi bulit. Voltak ajándékok, újabb lovas torta, de a legjobban az tetszett neki, hogy mindenki eljött, és tele volt lufival a ház! Kapott képeslapokat is, és mondtam neki, hogy az egyikbe írja bele, hogy kik jöjjenek a buliba, ő meg nagy kurta betűkkel beleírta: APA, ANYA!! Imádom!
-A hétköznapok sem teltek unalmasan:Lili le akart fényképezkedni az összes lovával:
Balázs pedig segített nekünk kifesteni a nappalit:
Augusztus közepén egy hosszú hétvégét töltöttünk Szilvásváradon. Egy házat béreltünk, mert családtagokkal mentünk, összesen 19-en voltunk. Nagyon jól éreztük magunkat, talán csak annyi volt a baj, hogy Balázs pont előtte néhány nappal kezdett el gyógyszert szedni, mert lázas volt, összeszedett egy torokgyulladást, így egy kicsit nyűgösebb volt, mint szokott lenni, de ahhoz képest, hogy idegen helyen, számára nem megszokott arcokkal volt körülvéve egész jól viselte.Voltunk kirándulni, kis vonatoztunk, Lili nagyon szeretett volna dodzsemezni, így azt is kipróbálta, és természetesen nem maradhatott el a lovaglás sem:




Megkérdeztem tőle, hogy mi tetszett neki a legjobban a nyaralásban, és azt mondta, hogy az egész tök jó volt, jöjjünk máskor is!! :-))Amikor hazajöttünk Lili nem sokat pihent, mert levittük Anyuékhoz Tiszakeszire nyaralni. Én nagyon féltem tőle, mert előtte néhány nappal még nem tudta eldönteni, hogy akar-e menni, vagy sem, de indulás előtt már közölte, hogy csak hagyjuk őt ott mamáéknál és jöjjünk haza!! :-O3 napig úgy elvolt, hogy nem is említett minket, még a telefonhoz sem jött oda, egyedül Balázst emlegette esténként. :-)A nyár utolsó hétvégéjén Szögligeten töltöttük a férjem nagymamájánál.Jó idő volt, csend és nyugalom 3 napig!!!



Vasárnap hazajöttünk, összekészítettük Lilinek az ovis dolgokat, kivasaltuk az ágyneműt, stb, és már vége is lett a nyárnak.....:-( Közben Balázs is elmúlt már 15 hónapos. Olyan kis gazember lett belőle, megérdemel majd egy külön posztot......:-))
Drága Lilink 4 éves lett!!
Hihetetlen, hogy volt ilyen pici is.
"Felsírtál, s könnycsepp hullt mennyből a földre, a hónapok csendjét kis lényed megtörte.Mamád, ki méhében néked otthont adott,az élettől egy csodaszép kisleányt kapott.Mint legdrágább kincsét, magához ölelt, elfáradt, de ily szép terhet még nem viselt.Testével érezte, ahogy kis szíved dobban, s annyira szeretett, hogy nem lehet jobban.Hálás tekintetét az égnek felemelte, s legszebb gondolatit mind feléd terelte. Arcod köré fonta két puha tenyerét, s néked adta keble mindösszes kenyerét. Sötét volt, csak a békés csend figyelt, s léted minden kérdésre megfelelt. Egyszerre lélegzett most anya és lánya, s érezte, élte már nem volt hiába. " (Bernát János)
Gondolom senkinek nem újdonság, hogy tombol a kánikula. A nagy melegben ki sem mozdulunk, esténként szoktunk elmenni a játszótérre.A hétköznapok elég sablonosan telnek, de hétvégékre igyekszünk olyan programokat csinálni, amin az egész család együtt van, ha más nem akkor együtt megyünk játszótérre, sétálni.Napközben Balázs már egész jól elfoglalja magát, mindig talál valami játékot. amivel rohangál, játszik. A fogzást eléggé megszenvedi, most legutóbb egyszerre bújt két foga, iszonyú nyűgös volt, semmi nem volt jó neki, mindenért sírt. Szerencsére már túl vagyunk rajta.Lilivel sokkal nehezebb, mert ő elég látványosan tud unatkozni. Ha már semmi játékot nem talál magának akkor a tévé előtt fetreng a szőnyegen nagy unalmában. Próbálom lekötni, amikor Balázs alszik csak vele játszani. Egy héten 2-3 alkalommal délután átmegy anyósommal hozzájuk, ott nagyon szeret lenni. Naná, egész délután csak vele foglalkozik! Néha a lányokkal( unokatesóm és sógornőm, akik 17-18 évesek) elmegy a játszótérre, szóval azért van amikor csurran-cseppen egy kis változatosság, nem csak engem lát reggeltől estig.

Néha, ha már nagyon-nagyon unjuk a kánikulát, akkor elmegyünk Szögligetre Dédihez, akinél olyan szuper hűvös van, hogy éjszakára még takaró is kell, és van neki egy jó kis terasza, ahol lehet egy kicsit pancsolni is:


A múlt hétvégén volt Lilinek a névnapja, Nyíregyházán ünnepeltük a tesóméknál. Péntek este mentünk, vacsora után volt neki meglepi Dorás torta, ajándékok.
Szombaton elmentünk az állatkertbe. Szerencsére sikerült nyitásra odaérni, így nem kellett sorba állnunk sehol a nagy melegben. Nagyon szép lett a felújított vadaspark, gyönyörű az Ócenárium rész és a zöld piramis. Nem meglepő, hogy ennek ellenére mi a lovaknál töltöttük el a legtöbb időt, illetve a parasztháznál, ahol az udvaron a kis kecskék szabadon szaladgáltak, és lehetett őket simogatni:




Este még sétáltunk egy kicsit a belvárosban, vasárnap pedig indulás előtt még elmentünk játszóterezni is:
Most gőzerővel készülünk Lili születésnapjára, már nagyon várja! Csak a szűk családdal ünnepeljük, de ígértem neki egy szép tortát, meg természetesen igazi party hangulatot!!További kellemes, hűs nyarat mindenkinek!!