2010. február 3., szerda

Névnap betegesen

Sajnos nem mindig úgy jönnek össze a dolgok, ahogy szeretnénk. Lilivel elterveztük, hogy Balázsnak a névnapjára majd együtt sütünk tortát, amit majd ő szépen szétmancsikolhat, de ez a mai napon már nem fog összejönni. Mind a ketten betegek, így örülök, hogyha estére azt meg tudom mondani, hogy hívnak. Elég fárasztó napokon vagyunk túl. Lili péntek reggelre lett lázas, délután elvittem a dokinőnkhöz, de sajnos csak helyettesítés volt. Torka piros, így kapott antibogyót a köhögésére meg köptetőt. Rögtön ki is váltottuk a gyógyszert, de sajnos a hétvégén nem lett jobban, sőt szombat este 39.9 fok volt a láza. :-( Hűtőfürdő -ordítás, borogatás-sírás, majd gyógyszer, így sikerült 38,5 körülire letornázni. Sajnos éjszaka is volt láza, de vasárnap már legalább napközben nem, csak hőemelkedés. Közben beszéltünk a saját doktornőnkkel telefonon is, mert úgy láttam, hogy nem nagyon akar javulni az állapot. Alig vártam, hogy hétfő legyen, és tudjunk menni hozzá. Megvizsgálta alaposan: bronchitis, de nem kizárt, hogy akár egy tüdőgyulladás is nincs kialakulóban. Váltottunk antibiotikumot, rohantam kiváltani. Szerencsére azóta még hőemelkedése sem volt, jól érzi magát, így remélem sikerül kilábalnia ebből a kórságból.
Egyébként meg mostanában veszettül tiltakozik a fényképezés ellen, így csak ilyen képek vannak róla:

Természetesen nem sokat tudtam örülni annak, hogy Lili jobban van mert kedd reggelre Balázs is lázasan ébredt. Naná, jó tesók, mindenen megosztoznak. :-((
Vele megint doki, megint csak helyettesítés. Ő talán a mai nap van a legrosszabbul, mert bár láza nincs, de a torka fájhat, mert elég rekedt, és nem igazán tudja még felköhögni a váladékot, mert hallom, hogy szörcsög, de nem nem akar még felszakadozni neki. Nyűgös, sírós, anyamatrica.
Lilit úgy sajnálom, mert alig tudok vele foglalkozni délutánonként. Imi persze délutános, így déltől este 9-ig egyedül vagyunk. Nyűgös, sírós vagyok én is. Amikor Lili ordított a hűtőfürdő közben én is vele sírtam, amikor feküdt mellettem lázasan szuszogva, akkor is sírtam. Ilyen bőgős vagyok, miattuk meg pláne.

Viszont ma van Balázs első névnapja, amit remélem hogy hétvégén majd jól meg tudunk ünnepelni. Lesz neki trancsírozós tortája, magunknak meg valami finom. Remélem addigra sikerül legalább egyszer kialudnom magam, hogy tudjak készülni.


Néha azért ilyen pillanatok is vannak:


2010. január 16., szombat

Hány Balázs van a világon???

A minap amikor reggel öltöztünk az oviban, Lili benézett a csoportba, majd így szólt:
-Anya szerintem 3 Balázs van a világon (mostanában mindent számol, megszámol)!!
-Miért pont 3? -kérdezem én
- Hát, egy van a csoportomban, egy van otthon, Bazsi; és egy van a tévében( Sebestyén B.)!!

Nos, ennyit számoltunk, tehát ennyi Balázs van a világon!!! :-))

2010. január 12., kedd

Ez + az

Sok dolog jutott eszembe mostanság, de időm az nem nagyon volt írni. Balázs már mindenhol feláll, lépeget a szekrény mellett, a járókában. Kedvenc helye a tévé előtt van, így a szekrénybe kapaszkodva 5 cm-ről tudja nézni. :-O Állandóan szemmel kell tartani.
Ma reggelre kibújt a második foga is. Nem is számítottam rá, mert napok óta olyan jól alszik, egyszer sem ébred éjszaka, nappal sem olyan nyűgös mint az első foga előtt, bár akkor éppen beteg is volt.
Tegnap voltunk vele kontrollon a kórházban. Minden okés, de még majd április végén kell menni, akkor lesz ultrahang is. Egyébként 11 kg, és 80 cm a csöppségem.
Lili továbbra is alszik az oviban, és utána is szépen uzsonnázik, és játszik. Tegnap mentem érte fél négyre, akkor fejezték be az uzsit, és még nem is nagyon tetszett neki, hogy ott vagyok, mert szuper autópályát építettek éppen. Ma már később mentem, de semmi gond nem volt!! :-)

És néhány gondolat tőle a szeretetről:
- Esténként úgy szokott elaludni, hogy összebújunk, sutyorgunk, vihorászunk, na meg persze előtte kötelezően a mese. (Imádom ezeket a perceket).Egyik este éppen így össze vagyunk bújva amikor megszólal: -Szeretlek Édes! Anyám! És nagyon szeretem a kakaós palacsintát is!! :-))
-Egyik délután az apjával ragasztóztak, és egy szívet ragasztottak egy papírra. Azt mondja Lili:- Apa, beviszem az ágyad mellé, hogyha ránézel ne felejtsd el, hogy szeretsz!! :-)

2010. január 7., csütörtök

Elmaradások

Kicsit megkésve, de jöjjön egy kis beszámoló az ünnepekről.

Sajnos a karácsony úgy kezdődött, hogy 23-án Lili megbetegedett. Lázas volt, fájt a torka, köhögött. Elmentünk doki nénihez, kaptunk egy csomó gyógyszert. Nem örültem neki, de általában a betegséget senki sem várja, és nem kedv kérdése. Szerencsére Lili jól viselte, és utoljára már csak 24-én reggelre volt lázas. Azt terveztük, hogy ő majd a mamájánál alszik 23-án, mi addig feldíszítjük a fát, ajándékot csomagolunk, stb. Betegen nem engedtem el Lilit, így gyorsan, én nagyon halkan kellett mindent megcsinálnunk.
24-én reggel, pont egyszerre ébredt a két gyerkőc, így együtt vonultunk ki a nappaliba megnézni, hogy járt-e már a Jézuska!? Volt nagy öröm, csodálkozás! Bazsa akkora Ó betűket mondott, nem győzött betelni a fa látványával. Lilinek is nagyon tetszett, és az ajándékoknak is nagyon örült. Egy Duplo babaházat és egy Bobó és Babóca társasjáték volt a fa alatt. Balázs Wow játékokat, autókat kapott, meg főleg ruhákat.A többi ajándékot apránként adagolva, karácsony többi reggelén kapták meg, illetve hozták a vendégek. Mondjuk Balázs tök jól eljátszott a Duplo dobozával is egy félóráig! :-)

Úgy volt, hogy karácsony első napján hazamegyünk anyuékhoz, de mivel Liló nem volt száz %-os itthon maradtunk, és ők jöttek a tesómékkal. Bekerült a fa alá egy újabb hatalmas doboz Duplo (tűzoltóállomás), Bazsának ruhák. Egész délután ment az építkezés és a társasozás. Balázs élvezte, hogy kézről kézre járt, Lili meg olyan boldog volt, hogy mindig akadt valaki aki játszik vele. Itt épp a hugomékkal töltik az időt: Jó kis nap volt.

Másnap reggel megint voltak ajándékok a fa alatt, ebédre pedig átmentünk anyósékhoz. Szinte már felfoghatatlan volt, de ott is hagyott ajándékokat a Jézuska. Balázsnak autót és színes szivacskockákat Lilinek meg egy Thomasos Duplot (igen, ezen a karácsonyon nem kicsit támogatta a család a Lego gyárat :-o)

Délután megérkeztek Lili keresztapjáék, akiktől egy távirányítós motoros pónit kapott. Na ez tetszett csak igazán neki, teljes volt a csodálat.

Mivel mostanában elég sokat szokott segédkezni a konyhában, így egy kis konyhai szettet is vettünk neki, amiben egy kötény, egy kis fogókesztyű és egy sapka volt. Rögtön be is kellett fogni:

Szóval a betegséget leszámítva nagyon jó kis karácsonyunk volt, rengeteg ajándékkal. Újra át kell majd nézni a játékokat, mert biztosan fogunk olyat találni, ami az utóbbi hónapokban nem került elő, azoktól érzékeny búcsút veszünk, és irány a pince!! Megkérdeztem Lilit minek örült a legjobban és azt mondta, hogy a Bogyó-Babóca társasjátéknak. Még szerencse, hogy 3 napig hajkurásztuk a városban, sehol nem találtunk már, végül egy webáruházból rendeltem meg, nem kevés postaköltséggel. De látva a csillogó szemeket, megérte! Ráadásul azóta mindennap előkerül, ma még oviba indulás előtt is játszottunk egy partit! J

A szilvesztert csendesen, itthon töltöttük. Este eljöttek a keresztszüleim, ők voltak itt éjszaka. Beszélgettünk, társasoztunk. Este még az anyósomék is átjöttek néhány órára. Balázs biztosan érezte, hogy van valami, mert 9-kor még vigyorgott, semmi álom nem volt a szemében. Lili negyed 12-kor ment aludni, de akkor már nagyon fáradt, nyűgöske volt.

Így indult az év utolsó napja:


Hétfőn reggel újra kezdtük az ovit. Lili egyáltalán nem tiltakozott, szerintem már várta is. Az utolsó itthon töltött napokban már a sok új játék ellenére is unatkozott, így már én sem bántam, hogy megy.

Eddig mindig hazahoztuk délben, most a héten már megpróbálkozunk az ottalvással. Kedden minden szó nélkül ment is feküdni, csak éppen egy percet sem aludt. Tegnap sem tiltakozott, és már aludt is. Ráadásul olyan jókedvűen jött haza, mesélt mindenről, ami eddig nem nagyon volt jellemző rá. Remélem nem csak átmeneti dolog, és hamar megszokja azt is, hogy ott kell neki aludnia.

Na, most hirtelen ennyi jutott eszembe, idén jövünk gyakrabban.( Ez egy fogadalom! :-o )

2009. december 22., kedd

Karácsony


Nem valószínű, hogy ünnepig már lesz időm írni, így kívánunk mindenkinek további nyugodt készülődést,és
Békés, Szeretetben teljes Karácsonyt!

2009. december 17., csütörtök

Végre!!!

Igen, végre esett a hó!! Tegnap szinte egész nap hullott, és ma is szépen szitál. Kinézek az ablakon, minden csupa fehér, a gyerkőcök a szomszédos iskola udvarán hógolyóznak, kiabálnak. Ennek ellenére minden olyan békésnek tűnik. Szeretem ezt az érzést.
Liliéknek ma reggelre a csoportszobában ott állt a nagy fa, alatta rengeteg ajándék, a gyerekek meg mint a kis angyalkák , csillogó szemekkel ott ültek alatta és nézték. Persze a játékokat csak akkor bontották ki, amikor mindenki megérkezett, így arról lemaradtam, szívesen megnéztem volna őket.
Szóval, annak ellenére hogy egy hét van 24-ig , nekem valójában csak ma reggel volt olyan igazi karácsonyi hangulatom. Persze már mi is készülünk itthon régóta. Együtt csináltunk Lilivel mézest (már két adagot), feldíszítettük a lakást, várakozunk.
Lassan már az ajándékok is meg vannak,eldugott játékokkal van tele az összes szekrény.
Nagyon várom már a karácsony reggelt. Éjszaka fogjuk díszíteni a fát, hogy mire felébrednek itt álljon nekik, alatta az ajándékokkal.

Közben a hétköznapok rohannak. Lili egyre jobban élvezi az ovit, már nincs gond az indulással, amikor beteg volt, akkor is inkább ment volna.
Balázs a hétvégén egyedül felállt a járókában. Már próbálkozott egy ideje, és rém büszke volt magára amikor sikerült!!
Hétvégén elkészültek a karácsonyi képek is a gyerkőcökről. Két nap alatt sikerült is összehozni. Nem volt egyszerű rávenni őket, hogy mind a ketten egyszerre, egyfelé nézzenek!! Azért szépek lettek, majd ide is teszek fel.

Szerencsére már együtt is el tudják foglalni magukat:
Itt éppen Verdák-at néznek együtt.

Tudom, hogy a másodikra nincs mentségem, de nekem két dolog elengedhetetlen karácsonykor:
az egyik az Igazából szerelem c.film, a másik pedig a Wham-től a Last Christmas.
Ezek legalább olyan fontosak mint a karácsonyfa. Nekem. A családom meg remélem türelmes lesz, és egy nekifutásra meg tudom nézni a filmet.